Volt egy kis időm...

Milyen jó is volt akkor amikor  még. Mennyire emberi és mennyire mégsem az! Nem volt ott az ami  mára jelenné lett. A múlt jövőképe nem mindig a jelen. Ettől eltekintve éppen azért volt mert az megvolt akkor és ott úgy ahogy éppen létezhetett velem és általam, bennem és körülöttem. Ott volt ahol éppen lennie kellett és akkor ennél helyesebbet és szebbet el sem lehetett volna képzelni. Nem számított az hogy mikor kezdődött vagy meddig tartott, nem számított hogy honnan jön és nem volt fontos  hogy mit kezdhetek vele, hiszen volt és ott volt az amire azt mondhattam  hogy az én időm, a saját időm, az amit nem leélek, de megélek az ami  nem nélkülem vagy mellettem de velem és nekem és nem tőlem telik. Ekkor volt igazán értéke  minden pillanatnak! Az enyém volt, azért mert megoszthattam , az enyém volt azért mert úgy kaptam én is és az enyém volt mert kaptam és volt honnan adnom és nem azért adtam hogy nekem is adassék. Akkor  történt az is amiről tudom, hogy az volt a valóságos kezdet és a valóságos kezdetnek nem is gondoltam akkor arra, hogy még volt egy másik kezdete, mert minden kezdtet a  vég és minden vég a kezdet. De hát most már teljesen mindegy, most már csak az maradt meg hogy meglássam azt ami volt. Az ad értelmet a mának, hogy volt tegnapja. Az ad értelmet mindennek, hogy volt kezdete. Hogy közben lejárt az egész ? Na és aztán !Ki törődik most azzal ami most van , a lényeg az  hogy volt valamikor egy kis időm és a jelennek az ad értelmet most hogy ez a múlt létezett és nem az hogy hol tartunk ma. Volt egy kis időm és minden ennek rendelődik most alá.  A múlt mindenek fölött, mindenek mögött és mindenekben , mindenek által és mindenkor. A múlt az ami a jelen mércéje , a múlt az ami a jövő oka, a múlt az aminek az adott  és végső soron az ad értelmet hogy elmúlhatott és  itt a jele a homlokomon, itt a jele a tenyeremben és itt a jele a sáros pocsolyának kiszáradt tiszta-kék emlékén amit már rég lekottázott az idő mielőtt még bárki kitalálhatta volna.