2016. augusztus 22., hétfő

A “pénzlárváktól” a “Gondviselésig”





Gondolatok Tamás Nándor : Hét halálom regénye elolvasása után  http://bolthely.hu/garbokiado/id/00092_Tamas_Nandor__Het_halalom

Aki szeretne száz hatvan oldalon egy olyan világban élni ahol időnként jó, máskor félelmetes vagy kínos, esetleg kellemetlen vagy álomszerű de mégis valóságos, majd onnan tisztább és értő szívvel vissza érkezni a hétköznapokba  -  az jó könyvet vesz a kezébe, ha Tamás Nándor Hét halálom című könyvét nyitja fel.Nem pótolhatja, vagy nenm is helyettesítheti senki, vagy semmi azt az élményt amiben  csak azok az olvasók részesülnek, akik a könyvet kezükbe veszik és engedik, hogy  gondolatait vezessék az oldalak meghökkentő eseményei. A szerző jóízűen meséli az élettörténeteket  a főszereplő Kozák Balázs szemszögéből , akképpen hogy a regény szereplőivel találkozva felismehetőbbé válik az a világ amelyben élünk.  Kozák Balázs anyai nagyapja háborúból tizennyolc napos gyaloglás után hazaérkezik, amikor a „szegénység a palfonig ért” majd  öt hónapra hazajövetel után meghal. Apai nagyapja pedig  Dr. Kozák Lajos jólmenő ügyvéd. E két család örökségéből éli mindennapjait Balázs, aki  Tizennégy éves korára így emlékezik vissza: „ szétrobbant a család, addig minden magától értetődően és gondolatul zajlott körülöttem a világban.”  Ezután szakít a sportolással, nyári keresetéből gitárt vásárol és a Bo Sudha banda zenésze lesz. Az alkoholban és a drogban keresi a vigasztalását. Nem érti miért hagyta el édsapja egyik napról a  másikra a családot: „ Én meg arra gondoltam, hogy ha valakivel kapcsolatban vagyunk, azt nem kell tartani, mint valami bakot,vagy van kapcsolat, vagy nincs  , ha pedig van, akkor sosem múlik el, még a halál után sem, és akkor is tart, amikor épp nem találkozunmk az illetővel, akár hosszú éveken át sem. Igy gondolkodtam az apámról, ha valaki elmarasztalóan beszélt róla, ám ha egyedül maradtam a fájdalmammal , akkor fortyogó dühöt éreztem iránta.” Egy pár oldallal később pedig zaklatottságáról eképpen vall: „ A  lét egy hatalmas, mennydörgést idéző üvöltése a Mötorheadtól, az AC/DC-től vagy a Metallicától, olyan muzsikák , amelyek kiégetik a fájdalmat és kilúgozzák a csalódottságot az  emberből.” A zenekar egyik tagja , Sakáll vezeti be  „ mozdulat nélküli utazásba.”   Ezután tárul fel Tompor Eleknek a futbalbíró kalandos története valamint Veronkával való házasságkötése. Géza és Ildikó kalandos és tragikusan végződő életét ismerjük meg, majd Bandinak a taxisofőrnek szintén tragikus sorsát valamint Ica és Ati valamint Hágas Dani , Karesz és  Csilla történeteit. Kozák Balázs keresi azt hogy miként lehet „élhető módon lazulni és lázadni”, leérettségizik és  tovább zenél. Miután  megismerkedik Julcsival világszemlélete megváltozik. Kapcsolatuk elérkezik a gyermekáldásig, amit azonban nem vállalhattak fel és az abortusz lett az egyetlen  megoldás abban a helyzetbe amibe kerültek. Egy vegyi üzemet készülnek felrobbantani, hogy megállítsák a környezet-szennyeződést, viszont egy autóbalesetben életüket vesztik. A regényt végig szövik a paradox léthelyzetek. Az obszcén-, a filozófikus-, irónikus stílusa mellett a sport újságírás nyelvezete is jelen van, majd a regény végén egy vallomásos teológizáló hangnemmel zár, ami viszont korábbi stílustól sem határolódik el élesen, midezt hitelesen az üzenet tartalmát  a mai olvasó előtt használható keretbe öntve:  „ .. ha hamarabb engdelemeskedem a Gondviselésnek, ha másként élek, akkor minden máshogyan, jobban történhetett volna, hogy életemmel kellett fizetnem a felismerésért, sem dühös nem lettem, hogy minek bújkált előlem a vén szemfényvesztő és mi a szarnak kellett pont halálom pillanatában meggyőződnöm léte igaza felől. Nem, csak hálás voltam és ezt az örömet érzem azóta is egyfolytában, oda és vissza. Túl téren és át az időn.”

Tisztelettel ajánlom a könyvet tizennégy éves kortól felfele ( felső korhatár nincs ) azzal a reménységgel, hogy  majd lesz a könyvnek bemutatója is a Nyárád mentén , ahol a szerző majd dedikál. ( A részletekre a későbbiekben majd vissza-térünk. )

Tisztelettel, Sándor Szilárd


2016. március 9., szerda

Májai Albert - " Rezsimek szorításában" - Ollózás egy virtuális naplóból

Egy keménykötésű könyvet kaptam ajándékba 2015 karácsony havában. A könyv borítóján a "Daru madár fenn az égen" repül - legalábbis az én látásomban. A szerzővel beszélgettünk az adventi beteljesülés ünnepe után, mikor átadta a könyvet. Már ekkor felvetődött a kérdés, hogy valamikor januárban legyen  könyvbemutatója  virtuális naplójának. Ő nem volt már ekkor ebben biztos - de a reménység fénye ott világított a nézésében. Megígértem azt is hogy a könyvről mindenképpen írok egy ismertetőt a megyei helyi sajtóban. Ezen ígéretemnek igyekszem eleget tenni e pár sorban.A harmadik oldalon az alcím alatt ceruzával halványan berajzoltam a nekem dedikált példányba egy ollót majd egy virtuális "felhőt" és a kettő közé az ellentét     jelét .

Ollózás a "virtuáléból" ? Mi az hogy virtuális világ ? Amennyiben ebben egyet értünk akkor hogyan lehet ebből kiollózni is bár egy darabot ? Majd tovább lapozva a könyvet a következő oldalon a szerző ajánlása áll ekképpen : " Szerény írásomat azoknak ajánlom, akik szorongatott körülmények között is  a szülőföldön maradtak, itt alkotnak anyagi és szellemi javakat, itthon élnek és dolgoznak azért, hogy e tájak is az európai gazdasági és társadalmi színvonalra emelkedjenek a jelen és jövő generációk boldogulásáért."

Az én könyvemben az elkövetkező lapokon ceruzával és golyóstollal aláhúzott mondat van, amiből akár hosszan is idézhetnék, hogy megosszam a szerző üzenetét, mondanivalóját  - hiszen azért tette közzé - de nem teszem, mert jobb végig olvasni mint belőle szemelgetni. Igyekszem eleget tenni a könyvből idézés kísértésének éppen azért hogy ne töredékére mutassak rá, viszont tudom mégsem kerülhetem el ez ismertetőben hogy erre ne történjen egyáltalán sor.
A múlt évi karácsonyi havi találkozás után  még két alkalommal ismétlődhetett meg. A könyv kinyílt előttem mint egy olyan személyes vallomás ami nem önigazolás de a lét titkainak a dimenzióinak feszengetése lett -  legalábbis -  számomra. Jobbágyfalva,  Székelykeresztúr, Kolozsvár, Székelyvaja, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Jobbágyfalva - a második világháború idejéből kiollózott gyerekkori emlékek, majd a középiskolai évek a  Horthy Miklós Ösztöndíj elnyerése révén, majd az egyetemi évek  - abban a megpróbáltató időkben és a szerző a középiskolában már megismert közösségi szolgálat felelősségével és kihívásaival elindulva és ott felejtetve magát - tanár, majd iskola igazgató, tanfelügyelő , Megyei Művelődési Szocialista Nevelési Bizottság elnöke, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának elnöke, aki részt vesz a megyei és országos pártkongresszusokon és leírja találkozásait korának eme rezsimjének a hatalmasaival, hogy aztán tanárként nyugdíjba vonulva szülőfalujába tér vissza idős napjaira, immár néhai Májai Albert, akit rokoni szálak fűztek Májai Ferenc, Marosvásárhely volt polgármesteréhez, aki "háborús bűnökért" a nagyenyedi börtönben volt bezárva,
Az egyik lehetséges napon amikorra a könyvbemutatóját terveztük volt a temetése. Sírján a koszorúk mikor e sorokat olvassuk- épp hogy elszáradtak. Elszáradnak a koszorúk -  amelyek hervadásra valók. Az egykori tanár pályatárstól Dr. Dézsi Zoltán az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka búcsúzott tőle. Ebből a méltatásból idézem a következőket: "Tudatában volt annak, hogy akár az emberi élet földi dimenziója az emberi felelősség is véges , de nem értelmetlen mert tartalmában a végtelen lehetőséggel találkozik. Tudatos életünk sorsfordító kihívásait a mindennapok hozzák  elénk. Minden nap megmérettetünk hitünkben, cselekedeteinkben, érzelmeinkben." Széchenyi István gondolata a könyve elején a mottó: "Sokakban csalatkozik az aki sokat próbál, s többször hibázik az aki ébren van mind aki alszik."
Ígéretemnek - a néhai szerző halála után -  igyekezve eleget tenni jegyeztem le e pár sort. Köszönöm a lehetőséget, hogy a megyei sajtóban ezt közzé teszik.

Nekem is alkalmam volt gyerekként ifjúként megtapasztalni abból a világból,amit nem értettem  mikor mi történik körülöttem amikor benne éltem. Könyve elolvasása után már világosabb számomra az 1986-os évek és előzményeinek az eseményei - amikor középiskolás voltam. E könyv után már világosabb számomra, hogy miért nem tudtam tudásom értékesíteni amikor két évet készültem arra, hogy biológiai tanulmányokat folytassak magyar nyelven és hogyan volt az, hogy az akkori államhatalom miként sorvasztotta el a magyar anyanyelven egyetemen való tovább tanulás lehetőségét, amikor  csupán egy helyet engedélyezett az amúgy nagy szükségben levő egyházam számára a Teológián és más magyar egyházak számára is igen szűkös lehetőségeket engedélyezett.

A könyvet kinyitva sokan találnak még választ kérdéseikre: ki ilyent ki olyant. A visszaemlékezésben olyan nevekkel találkozunk mint Dr. Schwartz Árpád, Nagy Ferenc, Gyurkó István Csűrös István  nagy tudású tanárok, mellettük Király Károly, Nicolae Ceaușescu , Veres Niculae, Csupor Lajos, Gere Mihail, Burján József, Varganicsik József, Imecs Mihály nevei és Sütő Andrásról is olvasni többnyire személyes találkozások történetekben.

Végül hadd zárjam ez ismertetőt a könyv utolsó mondatából idézve:" ... a mindent mástól elvárók sorából ki kell lépnünk saját sorsunk irányításának a mezejére." Legyen könnyű számára az édes anyaföld.. Olvasói számára legyen édes a reménység e könyvet lapozva!


2015. december 23., szerda

A szeretet hűsége - a hűség szeretete ..




 Karnyújtásnyi időre van karácsony. Az idő bele- kapaszkodik az ünnepbe majd, vagy az ünnep az időbe ... ?  Akár az időre, akár az ünnepre gondoljunk - és ezek "kezére" meg "kapaszkodására" - egyiknek sem lenne nagy értelme az ember nélkül.  Ugyanis  mit jelent  az hogy az "idő keze" , vagy mi az értelme annak hogy " karnyújtásnyi  idő " , ha nem  gondolunk az idő vagy a kar gondolatánál magára az emberre ?  Végül is az ember az aki kinyújtja a kezét, az ember az aki  kézben tartja ( vagy sem ) a dolgokat. Az  idő elképzelhető ember nélkül is, de ez már a múlt vagy az ami ezután következik majd be. Az ünnep elképzelhető ember nélkül ? Az ünnepi reklámok, az ünnepi hagyományos "előírásoknak" való megfelelés jelentik az ünnepet ? Vagyis a jézusi  kérdésfelvetés itt is igaz: a karácsony van az emberért, vagy az ember a karácsonyért?  Ez megtévesztő is lehet, mert mi az a karácsony és lehet-e karácsony nélküli ember, vagy karácsony nélkül ember ?   Vagyis mire gondolunk a karácsonyról és ennek ünnepéről ? Természetesen a kérdés tovább tágulhat akár a gondolat szabadsága, vagy a szabadság gondolata:  hiszen vannak karácsonyi ünnep nélküli emberek is, akik számára ugyanaz a karácsony mint azok számára akik ezt ünnepeljük, csak éppen nem karácsonynak nevezik. Abban talán egyet  tudunk érteni, hogy a karácsony az valami olyasmi amiről az is állítjuk,  hogy szeretet. Talán az sem áll nagyon távol tőlünk, hogy a szeretet mellett helyet kapjon az amiről azt gondoljuk, hogy hűség. Ahol és ahogy karácsony van, ott szeretet  is van, ahol pedig szeretet van, ott van a hűség is. Karácsony lehet azokhoz az értékekhez való hűség ami Jézustól maradt ránk. Karácsony lehet a  kereszténységhez/ keresztyénséghez való hűség is. Ez a hűség pedig nem megköt hanem felszabadít, nem bezár ( egy tanításba, vagy törvénybe pld. ) hanem felszabadít.  A hűségnek lehet gyötrelmes öröme is és van fájó reménysége is.  Az a hűség viszont ami karácsonykor megszólítja a keresztényeket/keresztyéneket , abban van valami egyszerűség és tisztaság, utánozhatatlan érzékenység mely  önmagában kimondatlan, leírhatatlan, kiolvashatatlan. Ha jelentenek Önök számára valamit a fenti szavak, kérem  jelezzen vissza a turelem.huseg@gmail.com  emailcímre. A Jobbagyfalva, Csikfalva község, Maros megye  Belso ut 91 postacímre  is küldhet képeslapot, vagy levelet az Ön által kiválasztott tíz szóval, ami a leginkább jelzi azt ami Ön szerint a hűséghez leginkább közel áll.  Az így  begyűjtött szavak egy az önkéntes alapon történő társadalmi felmérés névtelen adatainak a részét képzik majd, amelyekre a későbbi írásokban még visszatérek. Szép, áldott ünnepeket és eredményekben gazdag újévet!

2015. december 15., kedd

A hűség gyötrelmes öröme ...




Az adventi gyertyákról egymás felé fújja a lángokat a huzat.  Húzat van , ha nyitva marad az ajtó, az ablak, ha lyukas a fal, vagy  éppen szellőztetni kell. A lángok pislákolnak ekkor . Elalszanak majd felébrednek. Kialszanak és újra élednek. Ha nagyobb a fény és a lány, a láng mint a huzat akkor nem alszanak ki végleg. Ha nagyobb lenne a huzat mint a gyertyák össze-hajló lángjai akkor kialudnának.  Kérdés: mi a fontosabb, hogy égve maradjon a gyertya vagy kiszellőzzön a szoba ? Kérdés:miért kellene ez egy időben történjen, miért nem lehet egyszer szellőztetni, majd utána meggyújtani a gyertyákat. Eddig rendben is lenne, de mi van akkor ha nem szándékos a huzat , vagy mi van akkor ha mégis valami titok miatt éppen szándékos is akár ?  Tisztaság : a fény sepri a sötétséget vagy a huzat söpri a levegőből az áporodott szagokat. A sötétség áporodott - a fény és a szellő mintegy  "seper", tisztít. Hol van ez a szellőztetni- kívánatos helység? Hogyan van mellette az ember ? A tiszta-levegőjű és fényes szobához való hűség gyötrelmes öröme. Tisztítani, takarítani, szelőztetni, világítani kell - mindjárt lejárt  a várakozási idő és itt van mindjárt a nagy találkozás: a keresztények és keresztyének számára Karácsony! Ki kell addig szellőztetni a lelket, hogy befogadhassa a szeretet fényét, ki kell szellőztetni a gondolatokat, hogy befogadhassa a reménység fényét, ki kell szelőztetni az érzéseket, az akaratot és tett-vágyat, hogy befogadhassa a hit és békesség fényét. Miközben szellőztetünk vigyáznunk kell ne maradjunk sötétségben - ezért van szükségünk a fényre, a világosságra.  Ezért maradunk hűségesek a fényhez és a tiszta levegőhöz egyaránt. Ez a hűség pedig lehet gyötrelmes is, mert nincs fény és tiszta levegő mindig együtt, lehet öröm is mert végső soron nem maradunk sötétségben és tisztul az éltető levegő. Ezért is lehet egyszerre gyötrelmes és örömteli is a hűség. Ez a hűség ami összeköt bennünket a várakozás értelmével és lehetőségével, szükségszerűségével vagy reménységével, ígéretével és beteljesedésének az örömével. Hűségesnek maradni annak  természetes létformájával mindahhoz ami fényt és tisztaságot nyújt számunkra, mintegy jelezve hogy a tisztaság és a fény életelemünk. A következő számban a hűség gyötrelmes öröméről, a hűség fájó reménységéről és a hűség fényével kapcsolatosan várom megtisztelő visszajelzésüket tisztelet Olvasók. Számítok az Önök válaszára!

2015. december 8., kedd

A hűség fénye...




A víz lemossa a szennyet s közben  beszennyeződik. A fény "lemossa " az árnyékot s közben halványul.  A szó ha tisztítja a csendet, akkor  maga is csenddé lesz. Honnan és milyen fény esik arcunkra ? Honnan és milyen vízzel ontjuk szomjunkat ? Honnan és milyen szavakkal moshatjuk le a szennyet, sikálhatjuk az árnyékot,  őrizhetjük a beszédes  békés csendet ? Legyen ezekre a kérdésekre most a válasz ez: a hűség fényével.  Fogadjuk el most ezt a választ , ha találkoztunk a szennyel, ha jártunk árnyékban és ha csendes szavakra vágyunk e pár sorban. Fogadjuk el most a hűség fényét, mint lehetséges választ a megtisztulásra. A kő marad  - mert szüksége van a víznek a kőre amin megtisztuljon miután a szennyet mosta. A kő marad, mert ha nem maradna, akkor nem lenne hol  megtisztulnia a szennyes víznek. A hűség fénye tehát akár a kovakő szikrája . Egy pillanat műve.  Egy kovakő nem elég a szikrához, kettő szükséges és  két kéz ami fogja és egymáshoz üti őket. A szikra hamar el is vész, hacsak nem lobban lángra hogy tovább világítson. Miközben világít emészti azt ami táplálja a fényt.  Az is lehet, hogy nem emészti hanem éppen táplálja ? Perpetuum mobile - tökéletes létforma . A tapasztalat arról győz meg, hogy a kovakő szikrája ha száraz avarra talál akkor meggyúlt és a szikra szilánkja tovább világít, miközben felemészti a fényt tápláló avart. A szikrát tápláló lángos fény ha száraz avarra esik akkor tovább világít , de szüksége van száraz gallyra hogy ha elfogy az avar akkor is legyen mi táplálja a fényt. Az száraz gallynak szüksége lesz tuskóra, taplóra  ami tovább őrzi parazsát a kovakő szikrájának . A hűség fényének a tüzét jaj ne hagyjátok kialudni ! A kovakövek a napjaink, saját magunk és akikkel találkozunk, az idő, a lépéseink, az álmaink , a vágyaink, a múlt és a jövő találkozásának a jelenje. Amikor már beléptünk a várakozás idejébe. Már világossá lett előttünk a szikra, a kő, a víz  és  a szenny, a tiszta csend vágya és a szikrát őrző tapló hite.  Hamu alatt tovább él a parázs. A hűség fénye lemossa az árnyékot a várakozó arcokról. A hűség fénye lemossa a szennyet a várakozás titkairól.  A hűség fényéhez szükség van: emberre, aki összegyűjti a vizet szennytől megtisztító kovaköveket, majd száraz avart, gallyat és taplót gyűjt mielőtt összeüti a követ, ami megmaradt , hogy árnyékban és fényben egyaránt életté lehelje mind a hajnalt mind a szürkületet a várakozási idő.

2015. október 27., kedd

Sárpocsolya barnájában a kék ég...




Az elkövetkező sorokban szavakkal fog találkozni a kedves és tisztelt Olvasó. Ezeket a szavakat nem sorrendbe és semmi féle rendszer alapján sem soroltuk fel. Olyanok, mint a reggeli ébredéskor a kócos haj, amibe beleakad a fésű. Vagy mintha a konyhaasztalról a macska leverte volna a só és a cukor a bors és más fűszer-tartókat és a földön egybefolytak  különböző szemcsék, porok, reszelékek és száraz levélmorzsák. Tudjuk hogy kócos hajjal is lehet kezdeni a napot és egész nap tudomást sem venni a fésű létezéséről és ez talán épp olyan fura lenne mintha a zsebünkbe hordanánk a fejboronánkat és alkalomról alkalomra bele-bele túrunk oda ahol szántani és vetni kellene inkább ( természetszerűen gondolatokkal, érzésekkel és sok más színt árnyaló felhőink alatt.) A konyhaasztalról lesündörgő kajtár macskánk által levert fűszereket a konyha padlóján egyszerűbb lenne összeseperni és a szemétbe dobni s majd újra tölteni a dobozokat. De hát nem is ezt kell tennünk ! Arra utaltam, hogy olyan szavakat fog olvasni az Olvasó ami hasonlít a kócos hajra vagy a kiömlött fűszerekre. A kérésünk az, hogy az alábbi felsorolt 100 szó közül válasszon ki 10-et azok közül amelyek leginkább illenek arra a szóra, hogy türelem, illetve amelyek az Ön véleménye szerint kihagyhatatlanul kapcsolódnak a türelemhez, illetve kapcsolatban van e fogalommal amit kérjünk elküldeni a  turelem.huseg@gmail.com email címre, vagy az alábbi postacímre: Sándor Szilárd 547629 Jobbágyfalva/Valea, Belső út 91, Csíkfalva község, Com Vargata Maros megye, Jud Mures. Az elkövetkező szóból tehát válasszon ki 10 olyant amely a leginkább kapcsolatba van a türelemmel: kitartás, képmutatás, béke, politika, gyávaság, kapcsolat, tisztaság, erő, gyengeség,  rendőr, viszonyulás, rendetlenség, műszerész, árulás, képlékenység, teve, sportoló, hangya, gondolat, érzés, akarat, tudatállapot, ápolónő, múlt, jelen, jövő, színtelen, vak, látó, kultúra,gereblye, kenyérvágókés, kotló, gólya, moratórium, időzítés,tűzoltó, forrás, energia, szeretet, öröm, ajándék,alázat, gyalázat, alamusziság, lehetőség, fenyőmag, sárga, kék, barna, piros, zöld, lila, fehér, fekete, bordó,hideg, meleg, forró, fagyos, sima, érces, szálkás, gyökér, törzs, lomb, ág, gyümölcs, levél, itatóspapír, kottatartó, maroktelefon, bevándorló, menekült, befogadó, elutasító, nyak, kézfej, kulcs, lepratelep, templom, házasság,gyerekkor időskor, felnőttkor, békanyál, ölelés, remegés, álom, kocogás,csend, füldugó, vakvezető, hála, nincs, van, lesz, volt, kell, felesleges.