Sárpocsolya barnájában a kék ég...

Az elkövetkező sorokban szavakkal fog találkozni a kedves és tisztelt Olvasó. Ezeket a szavakat nem sorrendbe és semmi féle rendszer alapján sem soroltuk fel. Olyanok, mint a reggeli ébredéskor a kócos haj, amibe beleakad a fésű. Vagy mintha a konyhaasztalról a macska leverte volna a só és a cukor a bors és más fűszer-tartókat és a földön egybefolytak  különböző szemcsék, porok, reszelékek és száraz levélmorzsák. Tudjuk hogy kócos hajjal is lehet kezdeni a napot és egész nap tudomást sem venni a fésű létezéséről és ez talán épp olyan fura lenne mintha a zsebünkbe hordanánk a fejboronánkat és alkalomról alkalomra bele-bele túrunk oda ahol szántani és vetni kellene inkább ( természetszerűen gondolatokkal, érzésekkel és sok más színt árnyaló felhőink alatt.) A konyhaasztalról lesündörgő kajtár macskánk által levert fűszereket a konyha padlóján egyszerűbb lenne összeseperni és a szemétbe dobni s majd újra tölteni a dobozokat. De hát nem is ezt kell tennünk ! Arra utaltam, hogy olyan szavakat fog olvasni az Olvasó ami hasonlít a kócos hajra vagy a kiömlött fűszerekre. A kérésünk az, hogy az alábbi felsorolt 100 szó közül válasszon ki 10-et azok közül amelyek leginkább illenek arra a szóra, hogy türelem, illetve amelyek az Ön véleménye szerint kihagyhatatlanul kapcsolódnak a türelemhez, illetve kapcsolatban van e fogalommal amit kérjünk elküldeni a  turelem.huseg@gmail.com email címre, vagy az alábbi postacímre: Sándor Szilárd 547629 Jobbágyfalva/Valea, Belső út 91, Csíkfalva község, Com Vargata Maros megye, Jud Mures. Az elkövetkező szóból tehát válasszon ki 10 olyant amely a leginkább kapcsolatba van a türelemmel: kitartás, képmutatás, béke, politika, gyávaság, kapcsolat, tisztaság, erő, gyengeség,  rendőr, viszonyulás, rendetlenség, műszerész, árulás, képlékenység, teve, sportoló, hangya, gondolat, érzés, akarat, tudatállapot, ápolónő, múlt, jelen, jövő, színtelen, vak, látó, kultúra,gereblye, kenyérvágókés, kotló, gólya, moratórium, időzítés,tűzoltó, forrás, energia, szeretet, öröm, ajándék,alázat, gyalázat, alamusziság, lehetőség, fenyőmag, sárga, kék, barna, piros, zöld, lila, fehér, fekete, bordó,hideg, meleg, forró, fagyos, sima, érces, szálkás, gyökér, törzs, lomb, ág, gyümölcs, levél, itatóspapír, kottatartó, maroktelefon, bevándorló, menekült, befogadó, elutasító, nyak, kézfej, kulcs, lepratelep, templom, házasság,gyerekkor időskor, felnőttkor, békanyál, ölelés, remegés, álom, kocogás,csend, füldugó, vakvezető, hála, nincs, van, lesz, volt, kell, felesleges.

Lesz egy kis időm...

Az lesz az igazi!? Teljesen mindegy hogy honnan kerül majd a kékbarnás sárpocsolya visszhang-kórusába.Nem lényeges, de ez itt most nem erkölcsi barbarizmus vagy etikai bálványhozás. Nincs olyan hogy itt és most. Nincs olyan hogy volt vagy van csak az van hogy majd és lesz. Majd rászáll a szememre a betű  és alvás közben álmomban fogok olvasni. Majd nem kerül semmibe  és mást gondol majd mindenki  az időről beszélve vagy olvasva majd. Az időt nem lehet olvasni, az idő maga olvas majd és az időről nem lehet majd beszélni mert az idő az ami beszél majd. Mindez lesz majd, történik majd és mindez azzal a mennyiségi vagy minőségi fogalommal megszórva amiről azt állítjuk, hogy kis vagy kicsi. Lesz majd sok álombetű a beszédemben amit nem lehet elmondani és retinákat simogat és az üllő és a kalapács dallam-parazsán izzik majd a csend olvasásába feledkező félelem. Lesz majd a félelemnek feledése és lesz majd a feledés félelme is. Az egésznek majd az ad értelmet amiről tudni vagy vélni fogjuk hogy valami olyan dolog amiről azt mondhatjuk, hogy megközelíti azt amiről azt hisszük vagy azt tapasztalhatjuk végső soron átélhető és megtartható azáltal  hogy megvalósítható mint a legmegzabolázatlan türelem vagy  a  legparáznább hűség. Mint az ég vagy mint a sárpocsolya, mint a visszhang vagy mint a kékbarnás jövőbe mentett árny-emlékek. Lesz egy kis időm és akkor majd nem lesz semmi ami ne a jövőtől a jövő fele, a jövőnek és a jövőből indulna ki és ne oda térne vissza. Minden más lényegtelen lesz  az olyan amiről azt hittük, hogy múlt  vagy jelen. Mert történni fog a félelem feledése és a feledés félelme ott ahol a türelem és a hűség egymást kizáróan és szükségképpen egymást elégségesen és minden megkötöttség nélkül feltételezik. Erről jut eszembe hogy ennél nagyobb logikai képtelenséget csak akkor lehet erkölcsi béklyó nélkül állítani, ha semmi más nem létezik csak a holnap és eltűnik éppen ezért a tegnap és  a mai nap is. Lesz egy kis időm és majd visszahozom oda ahol  és ahonnan a jövő elviszi majd és  ahonnan elindulva megérkezhet  a jövőbe oda ahol a kezdet ahol már el sem kezdődhet azért mert a kezdet állandó várakozás.

Volt egy kis időm...

Milyen jó is volt akkor amikor  még. Mennyire emberi és mennyire mégsem az! Nem volt ott az ami  mára jelenné lett. A múlt jövőképe nem mindig a jelen. Ettől eltekintve éppen azért volt mert az megvolt akkor és ott úgy ahogy éppen létezhetett velem és általam, bennem és körülöttem. Ott volt ahol éppen lennie kellett és akkor ennél helyesebbet és szebbet el sem lehetett volna képzelni. Nem számított az hogy mikor kezdődött vagy meddig tartott, nem számított hogy honnan jön és nem volt fontos  hogy mit kezdhetek vele, hiszen volt és ott volt az amire azt mondhattam  hogy az én időm, a saját időm, az amit nem leélek, de megélek az ami  nem nélkülem vagy mellettem de velem és nekem és nem tőlem telik. Ekkor volt igazán értéke  minden pillanatnak! Az enyém volt, azért mert megoszthattam , az enyém volt azért mert úgy kaptam én is és az enyém volt mert kaptam és volt honnan adnom és nem azért adtam hogy nekem is adassék. Akkor  történt az is amiről tudom, hogy az volt a valóságos kezdet és a valóságos kezdetnek nem is gondoltam akkor arra, hogy még volt egy másik kezdete, mert minden kezdtet a  vég és minden vég a kezdet. De hát most már teljesen mindegy, most már csak az maradt meg hogy meglássam azt ami volt. Az ad értelmet a mának, hogy volt tegnapja. Az ad értelmet mindennek, hogy volt kezdete. Hogy közben lejárt az egész ? Na és aztán !Ki törődik most azzal ami most van , a lényeg az  hogy volt valamikor egy kis időm és a jelennek az ad értelmet most hogy ez a múlt létezett és nem az hogy hol tartunk ma. Volt egy kis időm és minden ennek rendelődik most alá.  A múlt mindenek fölött, mindenek mögött és mindenekben , mindenek által és mindenkor. A múlt az ami a jelen mércéje , a múlt az ami a jövő oka, a múlt az aminek az adott  és végső soron az ad értelmet hogy elmúlhatott és  itt a jele a homlokomon, itt a jele a tenyeremben és itt a jele a sáros pocsolyának kiszáradt tiszta-kék emlékén amit már rég lekottázott az idő mielőtt még bárki kitalálhatta volna.

Van egy kis időm ....

Helyesebben az idő számára létezem most én, amikor e sorokat olvasom. Tulajdonképpen  amikor követem a szememmel az egymás utáni betűket és a betűk közötti szünetekben egyet-egyet pislogok nem teszek mást mint engedem hogy gondolataim kövessenek egy olyan utat ami azért ismerős mert még találkoztam valahol ezzel az érzéssel, amit az olvasás érzésének nevezhetünk ha egyáltalán van ilyen. Olvasás közben az érzéseim átalakulhatnak annak függvényében hogy miről mikor hol és mit olvasok és az érzéseim  határozhatják meg azt is hogy tovább olvasok vagy abbahagyom ezt az egész dolgot ami számomra már-már időrabló. Ha van egy kis időm és ezt arra használom, hogy e sorokat tovább olvasom akkor lehet hogy eggyé válhatok én magam is azzal amit és ahogyan  vagy ahol történik az ami nem más mint az olvasás - ezt pedig nem lehet időrablásnak nevezni a legelvetemültebb jóindulattal sem. Pedig ott lehet a rosszindulat legármánykodóbb formája is - mármint az olvasás történésében -  mert nem még mindig nem tudjuk hogy miről is szól a szöveg.  Az olvasás önmagában még semmi ahhoz képest, hogy mennyi mindenről szólhat. Az olvasás ettől eltekintve olyan is lehet  mint a kék égnek a sárpocsolya barna tükrében a visszhang. Vagyis nemcsak látunk de hallunk is és nemcsak betűket látunk, de képek is megjelennek olvasás közben.  Van egy kis időm és akkor most arra használom hogy olvasom ezt az újságot, lehet hogy a nyomtatott papíron kezembe tartva és kitudja mennyi minden fele sodor a gondolat közben és éppen ezért jó a sok gondolat-sodrásban olvasás közben felfedezni valami olyant is mint a kék ég színének a látványa ami éppen egy sárpocsolyában barnállik és  olyan mint egy tükör és valamilyen számomra furcsa módon ennek az egésznek van egy visszhangja is. Az ég bennem megszólaló visszhangja, vagy az én visszhangom ami épp ebben a sárpocsolya tükörben hallatszik a barnálló kékben ? Kitudja.

A kételkedés vonatjegye

Első kép:  Várta  Ön is a csatlakozást? Kételkedett egykor mindenben?  Már abban is , hogy megérkezik-e a következő járat és hogy valóban jó irányba vásárolta-e a menetjegyet. Ide-oda kapkodott: megnézte ott van-e nála a  katonai "permissziós irata". Mindegyre ellenőrizte az utazótáskáját. Sosem lehet tudni. Egyáltalán nem kívánkozott erre az útra. Miért kellett visszamenni olyan sokat a katonaságba ? Emlékszik mindez 1989 tavaszán történt amikor még kötelező volt a sorkatonaság. Nem sikerült megúsznia az angyalbőrt,  miután kétszeri felvételi után nem jutott be az egyetemre ? Talán már nem is volt már több esélye és kitudja mi várt volna majd katonaság után. Ez az egész rendszer amiről még a véleményét sem mondhatta el bántódás nélkül az ember!  Elfeledte volna? A szomszédos országba sem lehet kiutazni, meglátogatni a rokonokat... A vonatok zakatoltak az állomáson, csattogtak a kerekek és a hangos bemondó torz hangon ismertette hogy milyen vonatok érkeznek a vágányokra.  A várakozók mint juhok indultak a vonat ajtói felé. Nem volt ott  senki, mint juhász. Egyenruhások - mint terelő pulik álltak - a peronon. Elindult a szerelvény. Egyre gyorsuló zakatával vette fel a ritmust. Jött a jegycsípő és ő mutatta a jegyét. Végre valami ami már bizonyosság és nem kétely! Itt a vonat, elindult, itt van ő is rajta, megnézték a jegyét és megy vissza a "diribaúhoz" ami akkor munkaszolgálatos katonaság megnevezése volt zsargon nyelven. Kinézett az ablakon, nem volt semmi különös. Nem volt graffiti sehol és az állomásokban mindenütt nagy táblákon a szokott és már ismerős feliratok, amelyek a pártot és az államot, ennek szeretett vezetőjét éltették. Az nem lehet, hogy ennek ne legyen egyszer vége! Az nem lehet hogy tömbházba kell majd költözzenek és nem tudni mi lesz akkor a disznóval,tehénnel, lóval,  háziállatokkal ... Kételkedett, abban hogy örökre így maradhat minden. Aztán kezdett kételkedni abban, hogy ha leszerel akkor nem fog sikerülni majd a felvételije az egyetemre és olyan nagyon kételkedett hogy ez valami belső biztonságot és reményt adott. Attól függetlenül, hogy ott maradnak vagy sem a táblák az állomásokon. Ebben a kételkedésben megnyugodott.  Talán hozza hasonlóan még sokan mások élték át ugyanezt a kételyt.

Második kép:  A vonat, az a "zakkatáló" vonat ! Az állomásokon már nincs ott az a  sok tábla. Most is  a csatlakozásra vár.  Az utazótáska mély zsebében megsárgult már  az egyetemi "index" . A családdal készülnek nyáron a  szomszédos országba rokon-látogatóba!  Azon jár  az esze, de jó hogy évekkel ezelőtt hogyan kételkedett itt, amíg csatlakozásra várt! Vajon most miben lenne érdemes kételkednie - tette fel magának  a kérdést - mint mások is.... csak külföldre érdemes elmenni érettségi után, tanulni nem érdemes, dolgozni itthon nem lehet, nem lesz soha egyetértés a lényeges dolgokban...  annyi mindenben jó lenne nagyon-nagyon kételkedni már!Ön miben kételkedik tisztelt Olvasó? Biztonságot ad ez Önnek ?